2020.05.13. Délután
A
finom ebéd után nézzétek meg ezt a magyar népmesét!
Tanulnivalódat készítsd elő!
matematika,
írásból a C, Cs betűk írása a kis füzetben (szépen írj!)
ének
Ha kész vagy a tanulással , játsz a szüleiddel vagy a testvéreddel
malom játékot. Ha nem tudod, hogy hogyan kell játszani, leírom a játékszabályt.
A játék célja és menete
A játék célja az, hogy
az ellenfél korongjait levegyük, vagy olyan helyzetbe kerüljünk, hogy az
ellenfél képtelen legyen lépni. Ennek elsődleges módja a malmok kialakítása
(függőleges vagy vízszintes sorokban három korong egymás mellett), ugyanis egy
malom létrejöttével levehetünk egy korongot az ellenfél készletéből (abból, ami
a táblán van). Ha valakinek csak két korongja marad, elvesztette a játékot,
mert már nem tud malmot kialakítani. Viszont ha túl sok malmot alakítunk ki,
nagy az esély rá, hogy beszorulunk. Tökéletes játék esetén, vagyis ha egyik fél
sem hibázik, döntetlen lesz a játék végkimenetele.
A játék alapvetően
három fázisból áll:
·
a bábuk felrakása a táblára
·
lépegetés a táblán
·
ugrálás a táblán (a korongot bárhova lehet rakni)
Az első fázisban az
üres táblára a játékosok felváltva rakják fel a korongokat, mindig a világos
kezd. Már a rakosgatásban is ki lehet rakni malmot, bár kevésbé célszerű erre
törekedni, mert a túl sok malom beszorulással fenyeget. Ha valaki malmot rak ki,
akkor levehet egy korongot az ellenfelétől, azt követően az ellenfele
következik. Az elején nem célszerű sarkokra tenni, mert oda könnyen beszorít az
ellenfelünk.
Fontos: az ellenfél
malmából nem vehetünk el korongot, kivéve ha az ellenfél minden korongja malomban
áll!
Mindkét játékosnak 9-9
korongja van, ha ebből egyet már levettek, az természetesen már nincs játékban.
Ha az összes korongot
felrakták a táblára, illetve már nem tudnak többet rakni, akkor következik a
második fázis, a lépegetés. A korongok vízszintes és függőleges
irányban mozdíthatók, átlósan nem. Olyan mezőre nem léphetünk, ahol már áll egy
korong, és mindig csak a közvetlenül szomszédos csúcspontig léphetünk a vonal
mentén.
·
Ha egy malom három korongjából egyet elmozdítunk, majd visszateszünk, az
érvényes malom, tehát újabb korongot vehetünk le. Ez többször is ismételhető.
Csiki-csuki
·
Érdekes helyzet, ha valaki egy korongját úgy tudja mozgatni, hogy minden
lépésével malmot alakít ki. Ezt sokan szabálytalannak mondják, pedig nem
az, csukogatásnak vagy csikicsukinak nevezik.
·
Ha egy játékos nem tud lépni (be van szorulva), akkor elvesztette a
játszmát.
·
Különleges esetű szabály: Ha a lerakási fázisban egy olyan pontba kerül a
korong, ahol egyszerre két malom alakul ki, akkor 2 korongot lehet levenni.
A végjáték
Ha valakinek már csak
három korongja maradt, akkor azokkal szabadon ugrálhat a pálya bármely
pontjára, és ugrálva is alakíthat ki malmot. Ilyenkor úgy célszerű taktikázni,
hogy egyszerre két malmot is nyitva tartunk, mivel az ellenfelünk csak az
egyiket tudja megakadályozni.
Ha valaki úgy alakít
malmot, hogy az ellenfelének csak három korongja maradt, és azok is malmot
képeznek, akkor abból el lehet venni. Ez esetben a játéknak is vége, mert az
ellenfelünknek csak két korongja maradt.
Ha mindkét játékosnak
három-három korongja van, akkor nagyon kell figyelnünk, mindig a malomra
törjünk, különben elveszítjük a kezdeményezést. Ilyenkor célszerű az L alakot
felvenni, mert onnan két irányban is könnyen malmot alakíthatunk ki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése